Ha egy egészségügyi probléma gyorsan jelentkezik, vagy rendszeresen, hosszabb időn keresztül jelentkezik, gyakran az a legjobb, ha gyorsan haladunk és diagnózist készítünk, miközben a tünetek még fennállnak; minél komolyabb a probléma, annál sürgősebb. Ennek ellenére a sürgősség soha nem helyettesítheti a gondos és teljes diagnosztikai vizsgálatot, amint azt egy közelmúltbeli tapasztalat is mutatja.
Megkértek egy pácienst, egy húszas éveinek végén járó fiatal férfit, akinél több éve hasi fájdalmak voltak. A fájdalomban semmi különös nem volt, kivéve azt, hogy óráktól egy-két napig tartott, majd eltűnt. Az epizódok alatt nem evett; némi hányingert is észlelt. Egyszer járt egy sürgősségi osztályon, de csak korlátozott számú vizsgálatot végeztek, és nem állítottak fel diagnózist. Később egy gasztroenterológus kereste fel, aki felső gyomor-bélrendszeri endoszkópiát végzett. Endoszkóppal nem találtak eltérést.
A beteg a hasi fájdalomtól eltekintve egészséges volt. Annak ellenére, hogy részletesen megbeszéltem a kórtörténetét és megvizsgáltam, nem találtam nyomot a problémájának okára. Mivel az epizódok mindig teljesen megoldódtak, úgy gondoltam, hogy a legjobb lépés az lenne, ha látnám őt egy fájdalmas epizód alatt. Azzal, hogy egy epizód során megvizsgáltam a beteget, reméltem, hogy sikerül eldöntenem a legjobb diagnosztikai tanfolyamot.
Majdnem 12 hónapig tartott, de végül egy kora reggel felhívott a beteg. Egy tipikus hasi fájdalom epizód kezdődött. Mondtam neki, hogy valaki vigye el az irodámba, ahol találkozni fogok vele. Amikor találkoztunk, erős fájdalmai voltak, és nagyon érzékeny volt a hasa az érintésre. Nem számítottam ilyen súlyosságra, és egy kicsit tanácstalan voltam. Szerencsére megosztottam a rendelőt egy általános sebésszel, aki hozzászokott a hasi vészhelyzetek kezeléséhez. Őt is lenyűgözte az epizód súlyossága, és azt javasolta, hogy küldjék a beteget a sürgősségi osztályra. Aggódik amiatt, hogy esetleg műtétre lesz szükség, és úgy érezte, hogy a diagnosztikai vizsgálatot felgyorsíthatják a sürgősségi osztályon.
A sürgősségi osztályon a rutin vér- és vizeletvizsgálat normális volt. Nem volt láz. A tünetek súlyossága miatt első vizsgálatként a CT-vizsgálatot választottuk. A szkennelés gyorsan megtörtént. A hasüregben duzzadt területet mutatott ki, amelyet egy radiológus a vékonybél egy szakaszaként értelmezett.
Eltelt néhány óra, és a beteg jobban érezte magát, mivel erős gyógyszert kapott a fájdalomra. A hasa kevésbé volt érzékeny. Javaslatunk az volt a betegnek, hogy kerüljön kórházba megfigyelésre és további vizsgálatokra. A beteg nagyon vonakodó volt, mert minden korábbi epizód, még az azonos súlyosságúak is, egy-két napon belül teljesen megszűntek. Végül alkut kötöttem a pácienssel. Egyetértek azzal, hogy hazamenjen, ha megígérné, hogy másnap kora reggel visszamegy bárium-röntgenre a vékonybélről. (Még mindig nem tudtuk a bélduzzanat okát, és reméltem, hogy a röntgenfelvétel azonosítja az okát.) Elvittem a CT-felvételt a gyomor-bélrendszeri radiológushoz, aki másnap elvégzi a röntgenfelvételt, és a vizsgálatra való felkészülés során átnézte vele. röntgen. (A szkennelés előzetes értelmezésével egyetértett.)
Másnap reggel készült a vékonybél röntgen. Normális volt! Az okos radiológus, mivel nem talált a vékonybél kóros szegmensét, nemcsak addig követte a báriumot, amíg az be nem jutott a vastagbélbe (vastagbélbe), hanem addig is, amíg az áthaladt a vastagbél első részén – amit általában nem aszparton végeznek. vékonybél röntgen vizsgálatáról. Ezzel azonosította a vastagbél közepén lévő anarrowt. Nyilvánvaló, hogy a CT-vizsgálatot helytelenül értelmezték.
A betegnek most kolonoszkópiára volt szüksége, hogy a kóros területet megvizsgálhassák és biopsziát lehessen venni. Ekkorra azonban a páciens sokkal jobban érezte magát, és nem volt hajlandó a következő egy-két napon belül visszatérni akolonoszkópiára. Csalódott voltam, mert kimaradna a lehetőség a probléma pontos okának meghatározására (valamint a legmegfelelőbb kezelés meghatározására). De legalább meghatároztuk a probléma pontos helyét. Ez hasznos lehet, ha a jövőben műtétre lesz szükség. Ezenkívül felgyorsíthatja a további epizódok diagnosztikai megközelítését, például egy azonnali kolonoszkópiát.
Ennek a tapasztalatnak a legfontosabb tanulsága az időszerű, gyors és teljes diagnosztikai vizsgálat fontossága volt. Másodlagos tanulság az volt, hogy egyetlen teszt (például CT-vizsgálat) sem tévedhetetlen, különösen, ha emberi értelmezésről van szó. Az utolsó lecke a képzett és felkészült radiológus fontossága volt, aki képes túllépni a szokásos röntgenvizsgálat határait.